Vannak bizonyos helyzetek, amikor az egyszerű olvasó fél egy könyvtől, maga sem tudja megmondani miért, talán a recenziós példány lehet az oka. Több könyvekkel foglalkozó blogon értekeztek már róla, hogy jó dolog-e ez a fajta könyvhöz jutás, nincs-e nagyon megkötve az olvasó keze, hogy mit is írhat róla. Személy szerint mindig nagy megtiszteltetésnek veszem, ha gondolnak rám egy könyv kapcsán, és kíváncsiak a véleményemre. Önjáró típusként sosem kíméltem az olvasott sorokat, egy recenziós példánynál annál kevésbé szoktam, ugyanis én nem reklámfelület vagyok, hanem amatőr olvasó és véleményező. Mivel nagyon régen olvastam magyar szerzőtől, és ugyanilyen homályba vész az utolsó olvasott kémregényem, így nem volt kérdés, hogy a Drezdai emberünk jó választás lesz.
"Kémek, titkos ügynökök, fegyvercsempészek és intrikusok hemzsegnek ebben a hollywoodi szuperfilmeket megszégyenítően izgalmas regényben, és űzik kockázatos, sokszor veszedelmes játékaikat az új világ hajnalán. A kába és talajvesztett Kelet-Európában járunk a nyolcvanas évek fordulóján. Mindenki gyanús, mindenki mindenkiről jelent, mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti a rendszerváltás ürügyén. Ezt teszi Szmirnov tábornok is, akit egy urali hadiipari centrum parancsnokává neveznek ki. Volt beosztottjának fia, Pável Mihejev pedig az ő ajánlására kerül a KGB drezdai kirendeltségére, ahol végigéli a német újraegyesítést és a körülötte dúló titkosszolgálati háborút. Közben megteszi azt is, amit egy hírszerzőnek nem szabad: viszonyba keveredik a vörösesszőke és csinos Corneliával, akiről nem is sejti, hogy egyszerre három hírszerző szolgálat ügynöke. A rendszerváltozás után mindketten Oroszországba kerülnek, ahol az emberi élet olcsóbb, mint valaha, a szovjet rendszer halódását kihasználó oligarchák cselszövései pedig már nemcsak az ország, hanem egész világ biztonságát veszélyeztetik. Ha csak mellékszereplőként is, megjelenik a regény Drezdában játszódó epizódjaiban Vologya Putyin, a KGB egyik ottani munkatársa, a későbbi orosz elnök is, annak bizonyságaként, hogy a nagy kelet-európai földindulás politikai túlélőinek a legveszélyesebb szituációkban volt módjuk megtanulni, hogyan őrizzék meg hidegvérüket. Közben a német titkosszolgálat Waspe (Darázs) és Anker (Horgony) fedőnevű ügynökei utolsó nagy feladatukat hajtják végre Oroszországban. A cél az, hogy megakadályozzák három Uralból induló hatalmas fegyverszállítmány elrablását, s ezzel a Mihail Gorbacsov elleni puccsot is. Az pedig, hogy ki a Darázs, legyen meglepetés az olvasó számára, nem szólva Ankerről, akinek kilétét több száz oldalon át lesz módja találgatni."
Politika iránt érdeklődő emberként már az első oldalakkor felkeltette az író az érdeklődésemet. A történet kellőképpen összetett (néhol talán túlságosan is), és több szálon fut. Szerencsére a rövid fejezeteknek hála nem veszünk el egykönnyen, azonban az olvasóban ott motoszkál a "kevesebb néha több" érzés. Ami bizonyos, hogy Benkő László egy szépen ívelt regényt tett le az asztalra, egyedül talán a végét éreztem összecsapottnak.
A történet dióhéjban szerepel a fenti fülszövegben, annyit azonban hozzátennék, hogy tökéletesen megférnek egymással a valódi és a fiktív események és szereplők. Jó érzés a magyarok szerepéről olvasni, tetszik ahogy a szerző láttat minket.
Ha valamit, hát jó sok szerepelőt azt kapunk. Persze fokozatosan kirajzolódnak a főbb karakterek, de pont szegény Pável Mihejev sikerült a leghaloványabbra. Szerintem direkt ábrázolta a szerző holmi végrehajtó-önállótlan gépnek. Ha így nézzük az embereket, egyedül Szmirnov és a női szereplők között csillan fel az önállóság, az egyéniség szikrája. Ezzel el is árultam a könyv legnagyobb erényét,vagyis a nők szerepét, és ábrázolásmódját. Bár nem olvastam Benkőtől romantikus regényt, tisztán érezni, hogy bizony otthon van az emberi kapcsolatok világában.
A könyv hangulata mellett nem lehet csak úgy elsiklani. Szabályosan paranoiás lesz az olvasó, a látottak után bizony én is figyelem, hogy nem követnek, átvizsgálom minden nap a szobámat, a kocsit, a kertet. Az időjárásról sem vagyok hajlandó beszélgetni senkivel, ki tudja milyen jelentést készítenek róla. A titkos ügynökök, és kémek világa bizony nem egyszerű, annál inkább érdekes és egyben felháborító. Örülök, hogy nagyon kicsi voltam még a rendszerváltás előtt, bár azért nincsenek leányálmaim arról, hogy a szüleimről eldugott, poros helyeken különböző jelentések léteznek.
Leginkább Daniel Silva regényeihez hasonlítanám a Drezdai emberünket, hasonlóan pörgős és összetett a játszma. Kötelező olvasmány lehet minden sokszereplős kémtörténetet, hatalmi harcokat, a titkos ügynökök életét kedvelőknek.
A végére hagytam a lényeget. Meglepően jó érzés volt, hogy kb. a könyv felétől sejtettem ki Anker, de egészen az utolsó oldalig kellett várnom a megerősítésre, és igen, jól tudtam. Nem állítom, hogy nem liba bőröztem. Benkő Úr, nem sikerült kifognia rajtam, de ettől függetlenül minden tiszteletem az Öné. :)
Várom a könyv folytatását!
A példányt köszönöm az Atlantic Press Kiadónak!
