(Helyenként SPOILER veszély!!!!!) 

Rá kell jönnöm, hogy rossz időzítéssel olvasok. Bele fogok szürkülni a divatirányzatokba, és százhuszadik hasonszőrű véleményeket fogok írni, ha követem az éppen aktuális trendírókat, vagy ahogy jelen esetben, a frissen mozikba kerülő filmregényeket. Persze evidens, hogy mindenkit ezek érdekelnek, azonban múló szeszély; a film és a hisztéria lecsengése után a legtöbben el is felejtik, hogy élt-e, írt-e a szerző bármit is. Remélem legalább nekem még így is maradandóbb élményeket okoznak a népszerű könyvek. Pont, mint A nagy Gatsby is tette.

"Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége."

Sokan sokféle véleménnyel vannak erről a történetről, de szerencsére a legtöbben csak a mozifilmet látták. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem engedve a kísértésnek, Fitzgerald eredetijét olvashattam, nem befolyásolva képek, színek, színészek által.

A történetet egy modern kori Rómeó és Júliának hittem eleinte, azonban szerencsére annál jóval többről van itt szó. Persze a szerelem a fő téma, de mindez érzékletes korrajzzal, és szerethető, gyűlölhető szereplőkkel. A szélsőségek regénye volt számomra. Gyűlöltem a partikon látott, hallott giccset, de könnyedén levett a lábamról Nick, mint narrátor. Az ő szájíze, stílusa oldotta a bennem felgyülemlő értetlenséget, és haragot.

Értetlenül állok még most is azon a tényen merengve, hogy a pénz, és a társadalmi hovatartozás, rosszabb esetben a szerencsés születés, milyen típusú előjogokat is ad az embernek. Gatsby-t olvasva Marx biztos röhög a sírjában. Rájöttem, hogy Gatsby-n és Nicken kívül mindenkire haragszom a történetben. Felszínes, üres, jellemtelen szarháziak gyülekezete, vagy ahogy Nick mondja Jay-nek:

"-Többet érsz, mint az egész népség együttvéve!"

Ha a történet elején kételkedtem is Gatsby kilétével és személyiségével kapcsolatban, a végére pontosan megértettem, miért is kapta a nagy jelzőt! Az ő nagysága pedig kortalan. Végig az járt a fejemben, hogy talán ilyen lehet az, amikor egy férfi igazán szeret. Össze sem lehet hasonlítani a női szeretettel. Fiúként is csak a legnagyobb tisztelettel gondolok rá.

Az édesapa megjelenése, és fiával szembeni emlékei rendkívül meghatóak. Talán a könyv legerősebb fejezete hozzá köthető.

Nem bírom ki, hogy ne írjak a Buchanan házaspárról. Tom a korhű tipikus tapló, akinek egy szimpatikus cselekedete sem volt. Valódi antihős. Daisy-t én kedvelni akartam, nagyon is, de szimplán lenéztem, később pedig megvetettem. Minden olyan tulajdonság megtalálható benne, amelyet egy normális hímnemű gyűlölhet. Férfiak vesztőhelye ő, semmi más....

F. Scott Fitzgerald már most többet jelent számomra, mint egy író, akinek a könyvéből filmet csináltak. Csodálatos prózájával, magával ragadó stílusával, az emberi természet alapos ismeretével egy nagyon is jó regényt alkotott, amely éppen csak megágyaz az író további könyveinek mielőbbi beszerzésének.

Most már nyugodt szívvel tekintem meg a filmet.