"Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük."

READING IS SEXY

Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!

Bejegyzés alcíme...

2012. október 20. - Makranczos

feketerigo.jpgAmilyen rosszul haladok a filmklasszikusok terén, annyira belelendültem a könyv remekek olvasásába. Harper Lee könyvébe úton útfélen belebotlik az ember, ha mást nem, a címét mindenki hallotta már. Így voltam ezzel én is, meg még valamit sejtettem talán a történetből. Nem azt kaptam amire vártam, annál sokkal többet.

"Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon… Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra…"

Amikor belekezdtem, az első néhány oldal után el sem tudtam képzelni, hogy mi is lesz az a plusz, ami miatt méltán szerepel a klasszikusok között. A kezdeti értetlenkedésem később kósza mosoly formájában jelent meg az arcomon, ugyanis közel 200 oldalt olvastam el egyhuzamban. A történet olyan magával ragadóan, szinte gyermeki bájjal van megírva, hogy le a kalappal. Scout, a nyolc éves kislány mesél, az ő szemén keresztül nyerünk betekintést a kisváros, és a környék hétköznapjaiba, lakóinak sokféleségébe.

Utólag úgy tekintek a műre, mint egy tablóra. Szinte minden benne van, ami miatt szeretek olvasni. Érzékletes karakterábrázolás, élvezetes párbeszédek. A történet néhol humoros, olykor drámai, tragikus jelenetek egymás utánja. Szerettem azokat a természetes, minden hatásvadászatot nélkülöző leírásokat, amelyek az emberekről szólnak. Annyi idézhető mondat, gondolat van benne, hogy felsorolni is nehéz, azonban van egy, ami engem a legjobban megfogott:

"Scout, én azt hiszem kezdek megérteni valamit. Azt hiszem, kezdem érteni, miért zárkózik be a házukba Boo Radley évek óta... Nem akar embereket látni"

Persze nem állítom, hogy a könyv egy pesszimista emberképet állítana fel, azonban rávilágít arra, hogy milyen hatással lehet a társadalom az egyénre. A negatív tényezők mellett olyan - ma már néhol egyre inkább halványuló - értékek kerülnek leírásra, mint a szülői szeretet és odaadás, a boldog életigenlés, és a valódi barátság, amely időtlen.

Mindent összegezve kijelentem, hogy a Ne bántsátok a feketerigót! szerző Harper Lee méltán foglal helyet az irodalom nagyjai között, és kellő büszkeséggel tölt el, hogy személyes könyvtáramat is ékesíti.

A bejegyzés trackback címe:

http://adamolvas.blog.hu/api/trackback/id/tr34859782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu