Szeretem, hogy egyre több olvasni szerető ismerőst találok. Az egyik híresen könyvimádótól kaptam kölcsön a Tisztogatást. Bár hozzá kell tennem, hogy annak idején az én ajánlásomra vette meg, ugyanis nagyon jó kritikákat olvastam akkoriban a műről, és azóta is csak dícsérik.

"1992 egyik reggelén az észt Aliide Truu egy ismeretlen csapzott fiatal lányt talál a kertjében - ezzel a jelenettel kezdődik a regény. Az asszony szigorú, szikár és mániákusan paranoiás. A lány gyűrött, valami titka van és gyanús észt szókincse. A két nő nem beszél sokat, filmszerű flashbackekből derül ki lassanként, kik ők, miért vannak ott, mit tettek."
 

Jogos volt a könyv dícsérete, bár korántsem volt rám akkora hatással, mint vártam volna.

Oksanen történetvezetése nagyon tetszett. A folyamatos tér, és időváltások már az elején sejtetik, hogy valahogy, valahol össze fog érni az először egymástól teljesen eltérő események halmaza. A két nő élete, mégha két generáció is választja el őket, felemelő végkifejletben olvad eggyé. A történelmi háttér is nagyon találó, kevés könyvet olvastam még a keleti blokk országaiban élő vidéki emberek megpróbáltatásairól, nem beszélve a rendszerváltásokat követő nőkkel szembeni visszaélésekről.

Így el is jutottam ahhoz, amit talán az írónő a legérzékenyebben tudott visszaadni az oldalakon: a nőkkel szembeni erőszak természetét, amely kortól, politikai berendezkedéstől független. Csak a módszerek változnak. A szereplők lélekrajza tökéletesen kézzelfoghatóvá válik, a hatás nem marad el.

Ami nekem annyira nem tetszett, hogy bizonyos táj, és emlékfoszlány leírásoknál sokszor erőltetetten szépirodalminak hatott. Ez így furcsán hangozhat, de számomra sokszor gyengítette a realitást, a fizikai eseményeket. Több helyen olvastam, hogy pont emiatt a kettősség miatt annyira jó könyv, ettől függetlenül én kihagytam volna sok hasonlatot, és nem egy rovaros jelenetet.

Férfiközpontú világunkban igenis szükség van a Tisztogatáshoz hasonló könyvekre, nélkülük kevésbé érthető meg a történelem, a szerepek; és a valódi áldozatok sem biztos, hogy békére lelnek.

Sofi Oksanen jól döntött, hogy nem csak egy színművet alkotott a történetből.