Philip K. Dick is azon kultírók közé tartozik, akivel az olvasni szerető embernek feltétlenül érdemes megismerkednie. Miáltal én is tartoztam vele, nagy örömmel vettem kézbe második recenziós példányomat. Egy író életművét a végéről kezdeni tudom, hogy sértő a szerzőre nézve, azonban ez a könyv szerintem igenis tökéletes kezdés a korábbi művekhez való visszatéréshez.

"Timothy Archer episzkopális püspök ugyan elkötelezte magát az egyháznak, de korántsem vak és bigott, így fia és szeretője öngyilkossága után nem csupán a személyes hite rendül meg, de a történeti Krisztus létébe vetett bizalma is. Az Izraelben előkerült ősi szövegekben keresi a választ, médiumon keresztül kapcsolatba lép halott fiával, s az, hogy saját életét is górcső alá veszi, érinti mindazokat, akik így vagy úgy hozzá tartoznak. Az úgynevezett Valis-trilógia utolsó darabja a halál és a hit paradoxonjainak nyughatatlan, elgondolkodtató és megindító körüljárása. A regény Dick utolsó műve, melynek megjelenését már nem érhette meg."

Lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, de ennél személyesebb regényt még nem olvastam. Ez az érzésem abból a tényből fakad, hogy az író nem sokkal a könyv befejeztével elhunyt, és az olvasott téma pedig nem más, mint a halál és a hit kérdésköre. Ezzel persze még semmi újat nem mondtam, azonban ha tényleg ennek tudatában ülünk le olvasni, akkor képes csak igazán magával ragadni.

A történet a fülszövegben szinte ki is merül, a szereplők  talán "csak" a gondolatmenetek és párbeszédek tárgyiasult szócsövei. A lényeg az érzéseken, a gondolkodáson, lelkünkön, hitünkön, vagy hitetlenségünkön van. Ezt a könyvet csak és kizárólag szép, idős korban lévő ember írhatta. Fiatalon szinte képtelenségnek tartom, hogy valaki is ilyen élet és halálközeli tapasztalattal rendelkezzen. Azért is válik annyira személyessé a könyv, mert az olvasó legbelül érzi, hogy ez nem fikció, nem mese, hanem valóban egy érző, élő ember dilemmáinak, valós félelmeinek kivetülése. Így aztán senki ne egy nyári, laza kikapcsolódásra számítson.

Ami nagyon megfogott az író stílusában, az a minden oldalra jutó kettősségek tökéletes összhangja. Csodálatosan megfér egy párbeszédben az öngyilkosság és a zene, a skizofrénia és a fű, a teológiai értekezés és az autók típusainak bemutatása. Sokszor igazán alulműveltnek éreztem magam bizonyos idézetek láttán, azonban az író könnyedén magyaráz meg elsőre érthetetlennek titulált dolgokat, gondolatokat. Ilyen az, amikor tényleg akaratlanul is tanul az ember.

Bevallom, kezdetben féltem, hogy az ortodox katolikus eszmék áthatják majd a történetet, azonban a szerző inkább a hit kérdéskörére helyezte a hangsúlyt, messze meghaladva vallásokat, dogmákat, ezoterikus tanokat.

A Timothy Archer lélekvándorlása nem ajánlható mindenkinek. Aki egy újabb sc-fit vár az írótól, vélhetően csalódni fog. Aki nem, vagy nehezen tudja feldolgozni a sokszor értelmetlennek tűnő értekezések folyamát, talán átkozni is fogja. Azonban ha tényleg magával tud valakit ragadni, akkor az egy valódi olvasmány -és talán valamivel még annál is több- élménnyel lesz gazdagabb.

A példányt ezúton is köszönöm Lobonak és az Agave Kiadónak.