Az Agave Kiadó könyvei között hosszú idő óta szemezek le Carré műveivel. Egy recenziós lehetőséget kihasználva jutottam hozzá a Karla-trilógia záró darabjához, a Csapdához.

"Madame Osztrakovát, egy Párizsban élő orosz emigránst felkeresi a szovjet követség egyik embere, és olyan lehetőséget ajánl az asszonynak, amely túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Pár nappal később holtan találnak egy londoni parkban egy idős férfit, aki egykoron a szovjetellenes disszidensek vezetője volt. Látszólag két jelentéktelen, távoli esemény, de nem George Smiley szemében, aki német klasszikus szerzők tanulmányozásával tölti nyugdíjas napjait, és amikor alaposabban szemügyre veszi a történteket, olyasmire bukkan, amit el sem mer hinni. Elkezdi felfejteni a titkolózás finomszövésű szövetét, közben pedig lassan és nagyon precízen csapdát állít annak az embernek, aki az életét tette fel arra, hogy megsemmisítse az angol titkosszolgálatot, és kicsi híján sikerrel is járt. Smiley még egyszer utoljára összehívja az embereit, a legjobb embereit, hogy végleg leszámoljon Karlával, a szovjet hírszerzés legendás kulcsfigurájával, akiről kiderül: mégis van sebezhető pontja."

Be kell valljam, kezdetben nehezen akartunk egymásra találni a könyvvel. Olvastam már korábban is kémregényt, bár nem az írótól, mégis valahogy szokatlannak, megfoghatatlannak, távolinak tűnt az első oldalakkor. Modorosnak, öregesnek, zavarosnak találtam. Aztán eljött egy pont -ahogy annak lennie kell- és többet le sem tudtam tenni.

A Csapda végeztével sem állítom, hogy egy pörgős, fiatalos, akciódús regényt kaptam. Annál egy sokkal kifinomultabb, átgondoltabb, tiszteletreméltóbb művel lettem gazdagabb. A főszereplő, George Smiley tökéletes karakter. Nincs túlmisztifikálva, nem kirívó, annál inkább hétköznapi, emberközeli. Le Carré a mellékszereplőket is meggyőzően ábrázolja, senkinél nem volt olyan érzésem, hogy csak az oldalak mennyisége miatt lennének megjelentetve.

Talán ott fordult át markánsan a véleményem, amikor a valódi történet kibontakozott. Egy percig sem engedi lankadni az ember figyelmét, az olvasó is próbál a rejtélyek, titkok mögé látni, lehetséges megoldásokat előrevetítve. Azért is olvasóközeli, mert nincsenek szupertitkos technikai kütyük, és emberfeletti képességek. Ezek a "hősök" igenis alapvető emberi tulajdonságokkal operálnak. Kommunikálnak, gondolkodnak, beszélgetnek, üzengetnek. Az ilyen történetek miatt szeretne sok kisfiú felnőtt korában kém lenni.:)

A hidegháború korszaka számomra sajnos-nem sajnos csak a történelem része. Sokaknak ez az időszak egyet jelent a kubai rakétaválsággal és a vietnámi háborúval. John le Carrénak köszönhetően azonban én már közelebbről megismertem a szövetséges és az orosz titkosszolgálatok szintén fontos ténykedését és mély szembenállását. Bepillantást enged egy olyan világba, ami az átlag civilek számára láthatatlan, és rádöbbent, hogy a színfalak mögött zajló események is valódi történelemalakításra képesek.

Az egyetlen hibát a Csapdával kapcsolatban én követtem el. Trilógiát záró résszel kezdeni bűn, úgyhogy élvezetes bűnhődés gyanánt hamarosan beszerzem a megelőző két könyvet is.

A példányt ezúton is köszönöm Lobonak és az Agave Kiadónak.