Manapság vagy divatos, vagy kellemetlen egy Márai könyvet olvasni, ettől függetlenül nekem mindig is a kedvenc írom marad és nem fogom soha rosszul érezni magam, ha a metrón egy-egy művét a kezembe veszem.
De volt egy könyv, amitől mindig is tartottam és nagyon nehezen szántam el magam az elolvasására, kicsit megrettentem a kritikáktól, megijedtem a tartalomtól, talán féltem, hogy csalódni fogok. Érdekes volt, a könyv 300.oldaláig úgy éreztem minél előbb túl szeretnék már lenni rajta, sőt olyan érzések is uralmuk alá vettek, hogy idő előtt lerakom. Egy könyv, amit nem bírok végig olvasni? Aztán rádöbbentem ez nem egy Füveskönyv és nem is egy Judit és az utóhang. Minden fejezete után meg kell állni és pihenni kell, elgondolkozni és rádöbbenni arra, hogy miért is nevezik a „legjelentősebb” Márai Sándor könyvnek.
A mű tökéletesen bemutatja egy fiú gyermekéveit, testi- és lelki fejlődését és férfivá válását. (A férfivá válásban, a polgári családokban a parasztcselédek segítették az úrfiakat, rendelkezésre álltak minden intim szolgáltatásban.)
Keretként a család szolgál az írónak, a család, amiből az évek során csak nevek, fényképek, kézmozdulatok, ósdi bútordarabok és valami zavar és tétovaság maradt. „… az ember nincsen teljesen egyedül, s köze van anyaghoz és erőhöz…”
Minden kamasz életében eljön a pillanat, amikor lázadással próbál kitörni a szabályozott közegből, ekkor mutatja be leginkább a magány állapotát az író. Mindenki átélte már a magányt, ami egy ideig még jó érzés is, aztán egyfajta elviselhetetlen állapottá válik. Kényszerszerűen keresi az ember a barátokat, és ha nem talál, képes megalázkodni, könyörögni, csak, hogy bekerülhessen egyfajta „családpótló együttesbe”.
Megismerhetjük a magyar polgári családok életvitelét és a velük lakó szegényekét is. Ételmaradékon éltek, és karácsonykor meleg kötött harisnyát kaptak. „Ott éltek közöttünk, s mégis oly távolból szemléltük életüket és helyzetüket.”
Az ifjúkor útkeresése lévén bejárjuk Goethe városát, amit az ifjúság legfontosabb állomásának tart az író. Megnézhetjük Berlint, ahol „minden eladó és kiadó” és a márványtermek zugaiban éjszakánként szeretkező párok rúgják fel a nappali élet szigorú erkölcsi szabályait. Velence, Firenze és a párizsi Ritz szálloda, ahol olyan emberek fordultak meg, mint például a spanyol király vagy a velszi herceg… Bejárjuk Londont, ami talán erotikusabb, mint Párizs utcái?
Megtaláljuk Lolát, kinek az apán kívül igazán köze volt hősünkhöz és itt tudjuk meg mi is igazán a házasság: „Mind a ketten szerepre vállalkoztunk; de az élet nem szerep, s minden mesterséges magatartás előbb-utóbb széthull alkatrészeire.”
Az útkeresés során tapogatózunk, ismerkedünk, szerelmesek leszünk, pihenünk, íróvá válunk, és végül hazatérünk, „haza kell menni…”.
Utólag örülök, hogy csak most olvastam el ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy ha előbb teszem semmit nem értek belőle, sőt lehet még most is korai volt.
Végig olvasva azt tudom mondani ez egy nagyszerű regény. Akármilyen nehéz is az első pár oldal a végére mind a stílusa, az ábrázolásmódja mindenért kárpótol.
